2024. október 9. szerda
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2024. április 18. 14:11

Hűvös idő, éjszakánként talajmenti fagyokkal

Az időjárásunkban a hét elején bekövetkezett fordulat jól jött a mezőgazdaság számára. Elsősorban a csapadékra volt óriási szükség, és főként az Alföld középső részén még további esőknek is örülnének, de az előttünk álló egy hétben csak elszórt záporokra van kilátás. A nyáriasan magas hőmérséklet, ami lerövidíti a fenológiai fázisokat, és ezáltal termésveszteséget okozhat nem tér vissza a hónap végéig. Egyelőre maradnak az április első felének megfelelő hőmérsékletek, és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken akár 2 méteres magasságban is gyenge fagyok veszélyeztethetik a gyümölcstermést.

Hétfőről keddre virradó éjszaka erős hidegfront érte el hazánkat, ami véget vetett a megelőző három hét nyáriasan meleg, sokfelé száraz időjárásának. Hétfőn este az északi országrészben eredt el az eső, majd kedden országszerte volt csapadék, bár az Alföld jelentős részén igen kevés esett. Szerdán délutántól pedig sokfelé öntöztek záporok, így a hét első felében jellemzően 5-15 mm között alakult a lehullott csapadék mennyisége, de a Dunántúl északi részén ennél jelentősen több, míg az Alföld középső tájain kevesebb esett (1. ábra). Ezzel valamelyest csökkent a csapadékhiány, de az elmúlt 30 és 90 nap csapadékösszege az Alföldön és a Dunántúl keleti felén így is jelentős hiányt mutat a sokéves átlaghoz képest (2., 3. ábra), az Alföldön sokfelé kevesebb, mint a fele hullott le az ilyenkor szokásos csapadékmennyiségnek az elmúlt három hónapban.
A talaj felső 20 cm-es rétege, ami a hétvégére már országszerte kritikusan kiszáradt, most sokfelé átnedvesedett (4. ábra), és az ország nagy részén a középső talajrétegbe is jutott a nedvességből (5. ábra). Az Alföld középső része maradt továbbra is igen száraz, oda főként a front mögötti záporok hoztak némi csapadékot, de nem eleget.
A hőmérséklet hétfőn még igen magasan, 23 és 31 fok között alakult, majd hétfőről keddre 15-20 fokkal esett vissza, kedden napközben alig melegedett a levegő az éjszakai értékekhez képest. Már szerdán hajnalban is sokfelé mérhettünk 5 fok alatti hőmérsékleteket, csütörtök reggelre pedig a Dunántúlon fagypont közeli értékek is előfordultak (6. ábra). Az elmúlt 30 illetve 90 nap átlaghőmérséklete azonban 4-5 fokkal haladja meg az ilyenkor szokásos értékeket (7. ábra), ami rendkívül magas eltérés ilyen hosszú időtartam alatt.

Az őszi vetések még jó állapotban vannak, két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál (8. ábra). Az Alföld északi részén a korábbi belvízfoltokban tapasztalható az őszi vetések kipusztulása. A kalászosok intenzíven növekednek, az őszi káposztarepce pedig virágzik. A hűvösebbre fordult időjárás jól jött, mert nem rövidülnek tovább ezek a fenológiai fázisok a szokatlan meleg miatt. A lehűléssel érkezett csapadékra főként a csírázó, éppen kisoroló napraforgónak és kukoricának volt égető szüksége, a magágy készítése és a vetés sokfelé igen száraz talajba történt.  
A legtöbb gyümölcsfánk már elvirágzott, a terméskezdeményeket és a növekvő termést gyenge fagyok veszélyeztetik a következő éjszakákon.

Az elmúlt napokban csapadékosabbra fordult időjárás miatt gyakran volt nedves a növények levélének felülete (9. ábra), ami a gombás megbetegedések miatt kedvezőtlen. A párás időszakok hossza azonban viszonylag alacsonyan maradt (10. ábra).  

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeink a március legvégére - április első felére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke meglehetősen magas a korán érkezett tavasz, majd hirtelen nyár hatására. Az anomália térkép az ország egész területén az átlagosnál sokkal fejlettebb vegetációt mutat, az elszórt kis vörös foltok a vetésforgó miatt alakulnak ki és az idén még bevetetlen táblákat jelölik.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg - bár még nagyon a kukorica szezon elején járunk - jelenleg többnyire 100 és 120 foknap között alakul, mely jóval magasabb tavalyi évinél és a sokéves átlagnál is.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár és Nyíregyháza körüli területre vonatkozó agrogramokon* (11. és 12. ábra). Augusztus legvégén az ország nagyobb részén jelentős csapadék hullott, az akkor elvetett őszi káposztarepce így szépen ki tudott kelni. Ez után száraz időszak következett, a később a földbe került magok csak nagyon lassan indultak fejlődésnek. Újabb jelentős csapadék csak szeptember 24-25-én érkezett, mely már szinte életmentő volt a repce számára. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző többnyire száraz idő és nem túl száraz talaj kedvező körülményeket teremtett. Október utolsó dekádjától kimondottan csapadékosra fordult az idő, és bár az Alföldön kevesebb esett, mint a Dunántúlon és az északi tájakon, az esős, ugyanakkor enyhe időjárás országszerte igen kedvező feltételeket teremtett a korai fejlődéshez. November közepétől egyre nőtt a belvizes területek kiterjedése, kezdetben az Alföldön, majd másfelé is. A csapadékos idő egész novemberben és december első felében is folytatódott, de a belvízfoltok ezután sem csökkentek, a tartós vízborítás pedig nem tett jót a kultúráknak. December második felében a Dunántúl északi felében esett nagy mennyiségű csapadék, másfelé a korábbiakhoz képest szárazabb idő következett. Januárban és februárban csapadékosabb és száraz időszakok váltakoztak, de összességében jóval kevesebb esett, mint az előző hónapokban, nagy területen az átlagnál is kevesebb, de a belvízfoltok kiterjedése csak lassan csökkent, és a vetések tavaszra ezekben jórészt ki is pusztultak. Hó alig érkezett a télen, így tartós hóréteg sem alakult ki. Márciusban, nagyobb csapadék csak a nyugati országrészben fordult elő, az Alföld alig kapott esőt, így a talaj fölső rétege egyre többfelé kiszáradt. Április első napjai is inkább csak nyugatra, délnyugtra hoztak esőt, majd országszerte száraz idő következett, így az Alföldön tovább száradt a talaj. A szeptember elejétől összegzett csapadék jelenleg a Dunántúlon és az északi országrészben 120-140 mm-rel meghaladja az optimális értéket, míg az Alföldön nagyjából megegyezik azzal. A többlet azonban még az őszi és téli nagy esők miatt alakult ki, a csapadék időbeli eloszlása nagyon egyenetlen, tavasszal jelentős a hiány.
A hőösszeg a tenyészidőszak kezdete óta jóval az optimális értékek fölött alakul a rekordmeleg ősz és szintén enyhe tél hatására. Január második hetében érkezett csak igazi hideg levegő hazánkba, de az is csak -10 Celsius fok körüli éjszakai fagyokat okozott, február elején pedig beköszöntött a tavasz, gyakran áprilist idéző hőmérsékletek voltak jellemzőek a hónap során. Március is melegebbet hozott az ideálisnál, a hónap legvégén pár napig és április első felében is többször már nyárias hőmérsékletek fordultak elő. Az őszi vetések fenológiai fázisai ezért a szokásost jóval megelőzik, a repce virágzása már április legelején elkezdődött. A hőösszeg jelenleg több, mint kétszerese az ideálisnak, a növények fejlődési állapota hetekkel megelőzi a szokásosat.

A folytatásban változékony, hűvös időre van kilátás. Pénteken és szombaton helyenként, vasárnap és hétfőn főként a déli és az északkeleti országrészben lehetnek záporok, jégdara záporok. Számottevő, nagy területet érintő csapadék azonban nem valószínű az előttünk álló egy hétben. Gyakran lesz élénk az északias szél, vasárnap erős széllökésekre is számítani lehet. A hőmérséklet az ilyenkor szokásos értékek alatt alakul. Napközben jellemzően 11 és 16 fok közé melegszik a levegő, de a Dunántúlon vasárnap és hétfőn ennél kissé hűvösebb marad az idő, éjszakánként pedig mindössze 0 és 5 fok között alakul a hőmérséklet, de a szélvédett, fagyzugos helyeken 0 és -3 fok közé hűlhet a levegő. A hőösszeg intenzív növekedése megtorpan. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet 10 fok körüli értékekre esik vissza, a Dunántúlon ennél kissé hidegebb is lehet.  Lassú melegedés a jövő hét második felétől várható.   

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Nonprofit Zrt. az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer a HungaroMet mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2024. április 18.

* Az őszi vetésű kalászosok és az őszi káposztarepce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


7. ábra
Az elmúlt 90 nap átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól 2024. április 17-ig (Celsius fok)


6. ábra
Minimum hőmérsékletek 2024. április 18-án (Celsius fok)


5. ábra
Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegében a növények számára hasznosítható
vízmennyiség arányában 2024. április 17-én (%)


4. ábra
Talajnedvesség a talaj felső 20 centiméteres rétegében a növények számára hasznosítható
vízmennyiség arányában 2024. április 17-én (%)


3. ábra
A 90 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2024. április 17-ig (mm)


2. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2024. április 17-ig (mm)


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2024. április 17-ig (mm)


8. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során őszi búza táblákon az Alföld délkeleti felén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva
(a búza termésátlagánál a meghatározó hónapok az április, a május és a június)


9. ábra
Számított (becsült érték) levélnedvesség-tartam (az az időtartam, amíg csapadékhullás következtében vizes a vegetáció levele) a 2024. április 17. 8 órát megelőző 72 órában lágyszárú növényekre (óra)


10. ábra
Párás (>90%) időszak hossza a 2024. április 17. 8 órát megelőző 72 órában (óra)


11. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2024. április 17-ig (részletes magyarázat a szövegben)


12. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2024. április 17-ig (részletes magyarázat a szövegben)