2024. december 21. szombat
Szolnok

Szolnok éghajlati jellemzői

Szolnok sokévi átlagos havi középhőmérsékleteit tekintve elmondható, hogy a leghidegebb hónap a január, míg a legmelegebb holtversenyben a július és az augusztus. Az évi közepes hőingás 23,1°C.
Az átlagos évi csapadékösszeg 522 mm, a nyári félév csapadékosabb, míg a téli félév szárazabb. A legkevesebb csapadék január-március időszakban hullik, a legcsapadékosabb hónapok pedig – közel két és félszer akkora összegekkel – a június és a július.
Szolnokon az éves globálsugárzás összegének átlaga a 2001-2020 közötti időszakban 4910 MJ/m², az év során június-júliusban van a maximuma, júliusban meghaladja a 700 MJ/m²-ot, míg a december-január időszakban a minimuma (100-120 MJ/m² körül).
Az évi átlagos szélsebesség 3,07 m/s a 2002-2020-as időszak alapján. A szélsebesség éven belüli eloszlását tavaszi maximum jellemzi, a márciusi szélátlag 3,75 m/s, míg a legalacsonyabb értékek októberben fordulnak elő (havi átlaga 2,67 m/s). A leggyakoribb szélirány a nyugati, az esetek 21%-ában fúj az uralkodó szélirány felől a szél, míg a déli iránynak másodmaximuma van (az eseten 19%-ában fúj déli szél). A DK-i szél a legritkább.

1. ábra
Átlagos havi középhőmérsékletek és csapadékösszegek (1991-2020)

2. ábra
Globálsugárzás átlagos havi összegei (2001-2020)

3. ábra
Átlagos havi szélsebességek (2001-2020)
4. ábra
Átlagos évi szélirányok relatív gyakoriságai (2001-2020)
HónapokHőmérséklet [°C]Csapadék
[mm]
Globálsugárzás
[MJ/m2]
Szélátlag
[m/s]
KözépMaximumMinimum
január -0,5 2,6 -3,3 24 122,2 3,06
február 1,5 5,5 -2,4 28 192,8 3,38
március 6,3 11,5 1,6 26 385,0 3,75
április 12,0 17,6 6,3 38 530,8 3,54
május 16,7 22,7 10,9 55 654,9 3,19
június 20,7 26,5 14,9 69 697,1 2,97
július 22,6 28,7 16,5 67 727,7 2,89
augusztus 22,3 28,7 16,3 52 637,8 2,71
szeptember 17,0 23,0 11,8 51 434,3 2,78
október 11,3 16,7 6,8 39 286,2 2,67
november 5,7 9,5 2,4 38 144,0 2,97
december 0,6 3,4 -1,9 36 96,7 2,97

1. táblázat
Átlagos havi hőmérsékletek, csapadékösszegek (1991-2020), globálsugárzás összegek és szélátlagok (2001-2020)