| csütörtök délelőtt |
csütörtök délután |
csütörtök este |
péntek | szombat |
Országos előrejelzés: csütörtök reggeltől csütörtök éjfélig
A frontfelhőzet kelet felé elvonul, mögötte általában több órára kisüt a nap a változó mennyiségű fátyol- és gomolyfelhő mellett. Délnyugat felől ugyanakkor vastagabb felhőtömbök érkeznek, melynek hatására különösen a Dunántúlon és délen tartósabban felhős körzetek is előfordulhatnak. Este sokfelé kiderül az ég, keleten viszont több maradhat a felhő. A nap első felében keleten még eső, zápor, zivatar előfordulhat, emellett kisebb eső, zápor délen is kialakulhat. Délután északkeleten egy összeáramlási zóna mentén, illetve északnyugaton néhol alakulhatnak ki záporok, kis eséllyel zivatar. Az északnyugati, nyugati, északi szelet sokfelé lesz élénk, több helyen erős lökések is kísérhetik, majd estére veszít erejéből a légmozgás. A hőmérséklet délután általában 20 és 26 fok között valószínű, de keleten pár fokkal magasabb, míg a tartósabban felhős dunántúli tájakon alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.