szerda
este
csütörtök
hajnal
csütörtök
délelőtt
csütörtök
délután
csütörtök
este

Országos előrejelzés: szerda estétől csütörtök reggelig

Estétől a fronttal együtt nyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé kell számítani esőre, záporra, zivatarra, utóbbiak rendszerbe is szerveződnek. Az éjszaka első felében főként a Dunántúl, az éjféli óráktól már a középső országrész, majd hajnalban már a keleti országrész és esetleg a délnyugati tájak lehetnek érintettek, de ekkorra már jelentősen gyengül a rendszer. Főleg a Dél-Dunántúlon az esti, késő esti órákban heves zivatar kialakulására is van esély, melyhez nagyobb méretű jég is társulhat! Hajnaltól északnyugat felől már elkezdhet szakadozni, csökkenni a felhőzet, és gyorsan szűnik a csapadék. Az egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira forduló szél megerősödik, a front mentén, valamint zivatarok környezetében viharossá fokozódhat. A heves cellákat akár erősen viharos széllökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 17 fok között valószínű, de keleten enyhébb lehet a hajnal, 20 fok körül alakulhat a minimum.
HungaroMet: 2026. június 10. 11:52 (09:52  UTC)  [flHW]
13
18
14
19
16
14
12
12
15
12
14
21
17
12
12
19
17
15
14
14
17
14
18
15
10
16
13
13
16
16
11
12
17
11
11
Időkép
Minimumhőmérséklet  [°C]
június 11. csütörtök hajnal
HungaroMet: 2026. június 10. 11:26 (09:26  UTC)  [cfsx]