2018. december

A december az átlagosnál melegebb és csapadékban szegényebb időjárású volt, mégis a hónap folyamán kialakult összefüggő hótakaró az országban.
4. ábra
Csapadékösszeg
Az igen száraz október és november után decemberben továbbra sem érkezett annyi csapadék, ami a korábbi hiányokat pótolni tudta volna. Decemberben országos átlagban 26%-kal kevesebb csapadék hullott. A legtöbb csapadék az északi országrészben a Mosoni-síkon, a Gerecsében, a Dunazug-hegységben és a Börzsönyben, illetve a Felső-Tisza vidéken hullott. Ugyanakkor a Nyugat- és Dél- Dunántúlon lehulló csapadék mennyisége nem érte el a 20 mm-t. A hónap folyamán többször havazott, összefüggő hóréteg az országban december közepén alakult ki. A hóréteg havi maximuma 30 cm volt, amelyet december 16-17-én a Csongrád megyei Magyarcsanád Bökény állomáson jegyeztünk.
5. ábra
A csapadékösszeg aránya az 1981-2010 átlaghoz viszonyítva
Decemberben a csapadékmennyiség az ország jelentős hányadán az 1981-2010-es sokévi átlag közelében alakult. Míg a legcsapadékosabb tájakon 20-40%-kal több csapadék hullott mint a sokévi átlag, addig Vas, Zala és Somogy megyében a szokásos mennyiségnek csupán 20-30%-a érkezett.
6. ábra
Napi csapadékösszegek és a sokévi átlagok országos átlagban (mm)
November végén és december első napjaiban többfele esett néhány centi hó, mely viszonylag hamar elolvadt az enyhe időjárás miatt. Összefüggő hótakaró december 15-én alakult ki az országban, amikor szinte mindegyik mérőállomásunk havazást jelentett. Az átlagosnál hidegebb időjárású napokon a hótakaró több napig megmaradt, azonban még karácsony előtt jórészt elolvadt. Országos átlagban a legnagyobb napi csapadékmennyiséget december 23-án mértük. Ezen a napon, a Pest megyei Márianosztrán közel 30 mm eső esett 24 óra alatt. Ezt követően év végig jelentősebb mennyiségű csapadék már nem érkezett.