2019. július

2019 júliusa a szokásosnál kissé melegebb és összességében átlagosan csapadékos időjárású volt. A csapadék területi és időbeli eloszlása szélsőségesen alakult.

4. ábra
Csapadékösszeg

A júliusi csapadékösszeg országos átlagban 63,4 mm-nek adódott, amely a sokévi átlagnál csupán 1%-kal kevesebb, ugyanakkor a csapadék területi eloszlása idén is szélsőségesen alakult. Júliusban ezúttal a Kisalföldön érkezett kevés csapadék: a havi csapadékösszeg jellemzően 20 mm alatt maradt. A legkevesebb csapadékot Hegyeshalom állomáson mértük (12,8 mm). Ugyanakkor a heves zivatarok, felhőszakadások miatt a Dunántúl nyugati tájain, de Magyarország számos állomásán is jóval 100 mm feletti havi csapadékmennyiséget összegeztünk. Különösen csapadékos időjárás jellemezte Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét: Bátorligeten júliusban összesen 158,5 mm érkezett. A csapadék időbeli eloszlása itt igen szélsőségesen alakult, mivel 24 óra alatt, július 27-én ebből 111,2 mm érkezett, ami a teljes havi összeg 70%-a.

5. ábra
A csapadékösszeg aránya az átlaghoz viszonyítva

Az 1981-2010-es sokévi átlaggal összevetve látható, hogy a lehulló csapadék Pest és Nógrád megyében, illetve a Tiszántúlon Tokajnál, a Nyírség középső és délkeleti részén, továbbá Békés megyében volt a legtöbb. Ezeken a tájakon helyenként a sokévi átlag 160-200%-a hullott le júliusban. Ezzel szemben Győr-Moson-Sopron megyében az 1981-2010-es érték alig 30%-a érkezett.

6. ábra
Napi csapadékösszegek és a sokévi átlagok országos átlagban (mm)

Július folyamán szinte minden nap volt több-kevesebb csapadék valamelyik országrészben, azonban igazán jelentős mennyiségű csapadék július 7-én, illetve július 27-28-án és 31-én hullott az országban. A nyár második hónapjában 17 állomáson volt legalább egy olyan nap, amikor a napi csapadékösszeg meghaladta az 50 mm-t. Július 7-én egy északnyugati hidegfront és egy délnyugati zivatarvonal hozott jelentős csapadékot a Dunántúlon. A hónap közepén nedves labilis légtömegek hatására alakultak ki többfele záporok, zivatarok. Ezt követően egy szárazabb, majd az utolsó dekád elején egy pár napig tartó csapadékmentes periódus következett. Aztán július 26-án, majd 27-én egy tőlünk északra haladó magassági hidegörvény hatására jöttek létre pusztító zivatarrendszerek az országban. A napi csapadékösszeg 27-én országos átlagban elérte a 18 mm-t, csaknem az összes mérőállomásunkon volt csapadék. A Nyírséget érintették súlyosan a zivatarok: Bátorliget állomáson meghaladta a 100 mm-t a lehulló csapadék mennyisége. Másnap, július 28-án egy markáns mediterrán ciklon hatására keletkező zivatarok hoztak özönvízszerű esőt országszerte. Kunmadarason július 28-án délután 40 m/s (144 km/h) erősségű széllökést mért az automata, mely napi szélrekordnak számít. A hónap utolsó napján még labilis légtömegek biztosítottak lokálisan kedvező körülményeket záporok, zivatarok kialakulásának.