2021. július

2021 júliusa a legmelegebb július 1901 óta. Az ország nagyobb része a szokásosnál szárazabb időjárású volt, de a csapadék területi eloszlása változatosan alakult.

4. ábra
Csapadékösszeg

A júliusi csapadékösszeg országos átlagban 61 mm-nek adódott, amely a sokévi átlagnál 15%-kal kevesebb, ugyanakkor a csapadék területi eloszlása most is szélsőségesen alakult. Júliusban ezúttal a Marcal-medencében, a Jászságban és Békés megyében érkezett kevés csapadék: a havi csapadékösszeg jellemzően 15-25 mm között maradt. A legkevesebb csapadékot Kondoros állomáson mértük (5,3 mm). Ugyanakkor a heves zivatarok, felhőszakadások miatt számos állomáson is jóval 140 mm feletti havi csapadékmennyiséget összegeztünk. Különösen csapadékos időjárás jellemezte a Dráva menti síkságot, a főváros térségét és Győr-Moson-Sopron megyét. A havi legnagyobb csapadékösszeget Páprád településen mértük, 174,1 mm-t. A csapadék időbeli eloszlása itt igen szélsőségesen alakult, mivel 48 óra alatt, július 16-án (57,0 mm) és 17-én (84,8 mm) 141,8 mm érkezett, ami a teljes havi összeg 81 %-a.

5. ábra
A csapadékösszeg aránya az 1991-2020-as átlaghoz viszonyítva

A lehulló csapadék Budapest környékén és a Győri-medence térségében haladta meg legjobban az 1991-2020-as átlagot. Ezeken a tájakon helyenként a sokévi átlag 200%-a hullott le júliusban. Ezzel szemben a Marcal-medencében, a Hatvani-síkon és a Körösök vidékén az 1991-2020-as érték alig 10-30%-a érkezett.

6. ábra
Napi csapadékösszegek és a sokévi átlagok országos átlagban (mm)

Az extrém száraz június után egy szinte átlagosan csapadékos hónap következett. Július folyamán az időszak kétharmadában volt több-kevesebb csapadék valamelyik országrészben, azonban igazán jelentős mennyiség július 11-én, illetve július 16. és 19. közt hullott az országban. A nyár második hónapjában 53 állomáson volt legalább egy olyan nap, amikor a napi csapadékösszeg meghaladta az 50 mm-t. A hónap első két napján az ország keleti, északkeleti részén volt csapadékhullás záporok, zivatarok formájában. Ezt követően kb. egy hétig tartó csapadékmentes periódus következett. Ekkor egy érkező hidegfront hatására záporok, zivatarok alakultak ki, melyeket felhőszakadás, nagyméretű jég és viharos széllökések kísértek. Július 11-én ez megismétlődött, záporok, zivatarok voltak, melyeket felhőszakadás, jégeső kísért több helyen. 16-tól egy magassági hidegörvény, majd egy hidegcsepp hatására csapadékosabb napok következtek. A zivatarokat többfelé kísérte felhőszakadás ebben a 4 napban. Ennek eredményeképp számos állomásunkon mértek 50 mm feletti napi csapadékösszeget. A napi csapadékösszeg 16-án országos átlagban meghaladta a 10 mm-t. A harmadik dekádban helyi hatások alakították időjárásunkat; így gomolyfelhős, napos idő volt, helyenként záporos csapadékkal. A hónap utolsó két napján egy-egy zivatarrendszer vonult át hazánk felett, melynek köszönhetően helyenként nagy mennyiségű csapadék hullott.