2021. november

A hűvös október után egy átlagos hőmérsékletű és csapadékú november következett.

4. ábra
Csapadékösszeg

A november összességében átlagosan csapadékos időjárású volt, noha jelentős időbeli és területi különbségek most is adódtak. A havi csapadékösszeg országos átlagban 52,6 mm volt, amely a sokévi átlag 108%-a. Így az elmúlt novemberek közt a középmezőnybe került, a 68. legszárazabbnak számít 1901 óta. Ebben a hónapban – az évben már nem először - a Komárom-Esztergomi-síkság bizonyult a legszárazabb régiónak, szinte alig esett csapadék. Itt adódott a havi legalacsonyabb összeg is, Vérteskethely állomásunkon mindösszesen 21,8 mm hullott. Ugyanakkor Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén, valamint Heves és Somogy megyék déli részén már bőségesebb mennyiségű csapadék érkezett. A legnagyobb havi csapadékösszeget Babócsa állomáson összegeztük (99,9 mm). A hónap utolsó hetében megjelent a hó és a havas eső, de problémát inkább a nyugati határvidék magasabban fekvő részein előfordult átmeneti intenzív ónos eső okozott.

5. ábra
A csapadékösszeg aránya az 1991-2020-as átlaghoz viszonyítva

Novemberben a lehulló csapadékmennyiség az ország felén az 1991-2020 közötti normálérték alatt maradt, a másik felén pedig meghaladta ezt az értéket. A Nagykanizsa – Sátoraljaújhely vonaltól északra az átlag alatti mennyiség érkezett. Ettől a vonaltól délre – kivéve a Duna-Tisza-közének déli részét és Szabolcs-Szatmár megye keleti részét – a lehullott csapadék mennyisége elérte vagy meghaladta a normálértéket. Kiemelkedően sok csapadék (a sokévi átlagnak nagyjából a kétszerese) ebben a hónapban koncentráltan a Tokaj-Zempléni-hegyvidéken, valamint az Észak-Magyarországi-medencék területén érkezett.

6. ábra
Napi csapadékösszegek és a sokévi átlagok országos átlagban (mm)

A hónap első két napján egy ciklon és a hozzá kapcsolódó frontrendszer volt hatással időjárásunkra, majd 3-án és 4-én is egy-egy újabb hullámzó frontrendszer vonult át hazánkon. Így a hónap jóval a sokévi átlagok feletti csapadékmennyiségekkel kezdődött, nagyjából a normálnak a háromszorosa érkezett mind a négy napon. Két szárazabb nap után 7-én egy front mentén intenzívebb záporok, helyenként zivatarok is kialakultak. . Ezután 26-ig csak helyenként fordult elő kisebb csapadékhullás, de ilyenkor sem volt számottevő csapadék. 11 teljesen csapadékmentes napot számolhattunk össze novemberben. 26-án egy mediterrán ciklon haladt át a Kárpát-medence felett, melynek hátoldalán északnyugat felől hidegebb levegő áramlott fölénk. Ennek köszönhetően főleg északnyugaton havazás, havas eső is előfordult az országszerte jellemző eső mellett. 27-én a csapadék kelet felé elvonult, de még így is az átlagosnál több csapadék érkezett. 28-án egy hidegfront hatására ismét országszerte intenzíven esett, sőt a Dunántúlon inkább hó, havas eső formájában érkezett meg a csapadék. 29-én és 30-án is vegyes halmazállapotú volt a csapadék: eső, havas eső és hó is előfordult, de már jóval kisebb mennyiségben, mint az ezt megelőző 3 napban. November folyamán a hóréteg legnagyobb vastagsága Sopron Brennbergbánya állomáson 27-én 8 cm volt.