2022. január

2022 januárja a 27. legmelegebbnek adódott a hosszú éghajlati adatsor 1901-es kezdete óta. Emellett nagyon száraz is volt, a szokásos mennyiségű csapadéknak még a harmada sem hullott.

1. ábra
Középhőmérséklet

Januárban a havi középhőmérséklet -3 °C és +3 °C között változott hazánkban. Az ország nagyobb részén fagypont feletti havi átlagok voltak, a Tiszától keletre és az Északi-középhegységben maradt 0 °C alatt a hőmérséklet. A legmagasabb havi átlaghőmérsékletet (+3,1 °C) Budapest Állatkert állomásunkon jegyeztük, a legalacsonyabbat (-3,2 °C) pedig Kékestető mérőállomáson. A hónap első napjaiban több országos, illetve fővárosi maximum- és minimumhőmérsékleti rekord is született. A legmagasabb hőmérsékletet 5-én Sellye állomáson mértük (+18,2 °C). Ez 1,9 °C-kal volt magasabb, mint az 2014-ben Kaposváron mért 16,3 fokos napi érték, így új napi országos rekordnak számít. Január elsején szintén országos napi maximumhőmérséklet rekordot jegyeztünk fel: 17,5 °C-ot regisztráltunk Főnyed állomáson. A korábbi rekord 1921-ből származott; ekkor Sopron állomáson 15,3 °C-ot mértünk. Idén ezen a napon egyébként további 59 (!) állomásunkon is magasabb volt a napi maximumhőmérséklet értéke, mint az 1921-es soproni adat. Január 4-én az új országos napi maximumhőmérséklet rekordját Drávaszabolcson regisztráltuk: 15,7°C-ot, mely 0,1 °C-kal haladta meg a korábbi – 1949-es – csúcstartót, Ásotthalom állomást. A hónap legalacsonyabb hőmérsékletét január 13-án mértük Pocsajon: -18,0 °C-ot. Januárban a legtöbb zord nap (Tmin ≤ -10 °C) Lénárddaróc és Zabar állomásokon fordult elő (14 nap). Országos átlag ebből az éghajlati indexből 1 nap lett, mely 2 nappal marad el a sokéves átlagtól. A fagyos napok (Tmin≤ 0 °C) országos átlaga 20 nap volt, mely 3 nappal kevesebb, mint a szokásos januári érték (23 nap). A téli napok (Tmax≤ 0 °C) és a hideg napok (Tmin≤-5°C) átlagos száma országosan 5-5 nap lett, mely értékek így 5 nappal kevesebbek, mint az 1991-2020-as normál időszakban (10-10 nap).

2. ábra
Középhőmérsékleti anomália az 1991-2020-as átlaghoz viszonyítva

A januári középhőmérséklet országos átlagban 0,6 °C-nak adódott, mely 1,1 °C-kal magasabb, mint az 1991-2020-as normál. Ezzel az idei január az 1901-től kezdődő hosszú éghajlati idősorban a 27. legmelegebb januárnak számít. Az ország területén csak az átlagosnál melegebb tájakat találunk, az eltérés mértéke jellemzően +0,5 °C és +2,5 °C közé esett. A legnagyobb pozitív hőmérsékleti eltérést a Balatontól északra és a Duna vonalától nyugatra elterülő országrészben figyeltük meg. Ezeken a tájakon jellemzően 1,5-2 °C-kal volt melegebb, mint az 1991-2020-as időszakban. Ezek közül is kiemelkedik Budapest és térsége, valamint Győr-Moson-Sopron megye, ahol a 2,5 °C-ot is meghaladta az anomália. A sokéves átlaggal megegyező értékek csak egy szűk sávban, a keleti határ mentén jelennek meg.

3. ábra
Napi középhőmérsékletek és a sokévi átlagok országos átlagban (°C)

2022 januárjában a napi átlaghőmérséklet országos átlaga elég változatosan alakult. Az év első napján a kontinens belsejébe nyúló anticiklon a Szahara felől enyhe levegővel árasztotta el térségünket. Ennek köszönhetően 9 °C-kal volt melegebb, mint az 1991-2020-as sokévi átlag, és három hőmérsékleti rekord is született: napi országos és fővárosi legmagasabb maximumhőmérsékleti, illetve napi országos legmagasabb minimumhőmérsékleti. Az ezt követő napokban több hullámban időjárási frontok vonultak át hazánk felett. Emiatt változékonnyá és szelessé vált időjárásunk, de január 5-ig minden nap volt legalább egy új hőmérsékleti rekord (bővebben lásd: www.met.hu/omsz/OMSZ_hirek). Továbbra is a megszokottnál 6-8 °C-kal enyhébb, kora tavaszias volt az idő. Ezután egy hullámzó frontrendszer hatására hideg és száraz levegő érkezett a Kárpát-medencébe, így az ilyenkor szokásos érték alá süllyedt a hőmérséklet. Eleinte 1-2 fokkal, de 12-én és 13-án már több mint 4 °C-kal maradt el a sokéves átlagtól. Csak 17-én és 18-án emelkedett a normál fölé a hőmérséklet, azután újra hidegebb napok következtek. A hónap leghidegebb napja 24-én volt, ekkor -5°C volt az országos napi átlaghőmérséklet. Az ezt követő napok melegedést hoztak. Ismét a sokéves értékek fölé kerültek a napi középhőmérsékletek. A hónap utolsó négy napján 3-5 °C-kal enyhébb volt az idő a megszokottnál. Ekkor több hidegfront is átvonult hazánkon, melyek hatására 28-án és 30-án szinte az egész országban viharossá fokozódott a szél. Ezen a két napon új fővárosi maximális napi széllökés rekordok születtek, melyek közül a 30-i egyben országos rekordnak is számít.